Hozzátartozóknak

A FIATALOK FELNŐTTÉ VÁLÁSA PONT OLYAN, MINT EGY CSATA A HARCMEZŐN!

Az összecsapás elkerülhetetlen, de felkészületlenül csatába küldeni, majd tétlenül szemlélni pusztulásukat alig-alig más, mintha te hajtanád végre a halálos ítéletüket!

Az elmúlt évtizedekben képletesen szólva, szinte minden, ami az emberi és családi kapcsolatokat rombolni csak képes, az mind összefogott és hadat üzent a fiataloknak!

Soha nem látott módon szaporodnak a fiatalokat érő támadások, amik döntő módon befolyásolhatják fejlődésük és felnőtté válásuk időszakát és személyes céljaik elérését is. Ha nem szeretnéd végérvényesen elveszteni a fiatalok lehetőségeinek reményét, akkor legkésőbb most cselekedned kell!

Bár a napnál világosabban látjuk, hogy véget kell vetni a halogatásnak, mert eljött a tettek ideje, mégis a puszta tenni akarás még nem jelent automatikusan győzelmet!

Addiktológiai tanácsadóként, rehabilitációs munkatársként, szülőként pontosan tudom, hogy a kihívásokkal szembe, felkészületlenül elküldeni a “harcba” egy gyermeket, alig-alig más, mintha te hajtanád végre a halálos ítéletét.

Napjaink kihívásai között a fiatalok megfelelő felkészítése, már nem csak a sikeres felnőtté váláshoz, de már önmagában a legnehezebb időszakok átvészeléséhez is elengedhetetlen alapfeltétellé vált. Az addiktologiaikonzultacio.hu internetes oldal ezekben a kritikus időkben a lehető leghatékonyabb eszközök segítségével felkészít, kiképez és felvértez a fiatalok, és talán életed egyik legnagyobb kihívására!

Meg vagyok győződve arról, hogy ezt a kritikus időszakot nem tudod elkerülni és ezt a csatát meg kell vívnod!

A fiatalok személyes sorsáról, az emberek döntő többsége által észre sem vett, alábecsült, vagy félreértett, sőt, sokszor gyakorlatilag teljesen ismeretlen okok döntenek. Egy olyan helyzetben kell helytállnod, ahol sokak számára nem csak elérhetetlennek tűnik a győzelem, hanem a kisebb kihívások is túl nagy terhet jelentenek. Egy olyan csatáról beszélek, ahol felkészültségben, tapasztalatban az ellenfél sokszor évekkel előtted jár, és kreativitásban is zavarba ejtő előnyre tett már szert. És ez még nem minden…

A családok, a családi kapcsolatok minősége, döntő módon megváltozott!

Ha nem is robbanásszerű a változás és nem is egyik napról a másikra megy végbe, de mégis döntő mértékű, pont annyira, hogy nem tudomást venni a változásról éppen elegendő ahhoz, hogy széthullott családok sokasága jelzi a bajok nagyságát.

Annak, amit tapasztalatból tudok a családok működéséről, ahogy egészen tegnapig éltük az életünk, mára egyszerűen nem elég. Számtalan apró részletében alapvetően megváltozott az a mód, ahogyan ma eredményesen lehet működtetni egy családot, és biztosítani lehet a fiatalok sikeres felnőtté válását.

A következő időszakban, bármely család, akik, ha „csak” boldogulni akarnak, már akkor is szinte kötelező, hogy egy egészen új magatartással, egészen új megközelítési módon viszonyuljon a családi kapcsolatokat széttépni képes támadásokhoz.

Ahogy azt az írásokban, tanulmányokban és a konzultációkban összeállított megoldásrendszer anyagaiban részletesen olvashatod és megtapasztalhatod, nem a fiatalok életvitele az igazi probléma, nem a drogok fogyasztása, önmagában. NEM! Ettől valami mélyebb és összetettebb húzódik meg a szenvedélybetegségek mögött.

Tudom, mély válságot jelent egy család életében, ha megjelenik a függőség bármely formája, például a drogproblémák, és tudom, hogy éppen ezért nem lehet mindezt „csak” túlélni valahogy. Tudom, hogy nagyon nehéz felkészülni az ismeretlenre és pont ilyen nehéz túlélni a kábítószer-fogyasztás éveit, aminek kimenetelét nagyon nehéz megmondani.

Tudod, hogyan előzheted meg, hogy a függőségek szétszabdalják a fiatalok életét, egy olyan környezetben, ahol minden irányból támadásoknak vannak kitéve?

Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy olyan világban élünk, ahol a boldog családi béke, soha nem látott mértékű támadásnak van kitéve! Bárki, aki ezt az alapvető tényt figyelmen kívül hagyja, vagy naiv módon közelíti meg, illetve minden lépés, ami a változás szükségessége ellen hat, csak a családod hanyatlását segíti elő!

A helyzet sokkal komorabb, mint gondolnád!

Felkészítetted magad és a fiatalokat a folyamatos és egyre intenzívebb kihívások tényére? Tudod, hogyan kell ezt megtenni? Ami talán a legfontosabb: tudod, hogyan válhatnak a fiatalok számára és számodra hasznossá ezek a kihívások?

Könnyen előfordulhat, hogy ahhoz, hogy a fiatalok életében ezeket a talán legkockázatosabb éveket fejlődésük legnagyobb áttörésévé alakíthasd, segítségre lesz szükséged, még pedig nem is akármilyen segítségre. Ahhoz, hogy a fiatalok életének legnagyobb kihívásokkal teli évei, a leghatékonyabb időszakukká váljon, ahhoz szükséged lesz elméleti tudásra és hatékony megoldásokra.

A számodra is szükséges elméleti tudást, önmagadat képezve megszerezheted itt, a leghatékonyabb megoldásokat begyakorolhatod itt.

A fiatalok fejlődésének korlátai és felnőtté válásuknak legmakacsabb gátjai!

Azok a témák, melyeket a következőkben, szinte kendőzetlen őszinteséggel fogunk tárgyalni, lehet, hogy sokaknak fájni fog. Ha ezt a fájdalmat el szeretnéd kerülni, akkor kérlek, ne olvass tovább. A drogproblémák kialakulásában döntő tényezőket fogom sorra venni: azokat a gyenge láncszemeket, melyek szinte teljes bizonyossággal elszakadnak, a legelső kritikusnak tűnő időkben.

Bármelyik láncszem szakadása könyörtelenül visszarántja azokat, akik nem vesznek tudomást a gyengeségekről, akik azt feltételezik, hogy urai a helyzetnek, és visszarántja azokat, akik egyedül akarják átvészelni a kritikus időket.

Tudjuk, sokakat megérint a szenvedélybetegség valamilyen formában és egy részük a függőség kialakulásáig használtak az elmúlt időszakban szenvedélyesen valamilyen szert. Tudod kik azok, akik mind a mai napik nem találtak kiutat és kik azok, akik sikeresen megküzdöttek betegségükkel? Bármennyire meglepő, nincs túl sok ok, viszont van néhány tényező, ami elválasztja a sikeres és a továbbra is szenvedélybetegként maradókat.

Nincs túl sok tényező, de sajnos döntő mértékben pont ezek a tényezők felelősek a tisztán maradásért, vagy a szenvedélybeteggé válásért.

Remélem nem fog szerénytelennek tűnni, de ezeket a tényezőket csak nagyon kevesen ismerik, vagy veszik figyelembe, sok segítőnek pont ezekben a tényezőkben bizonyul kevésnek tudása, vagy a tapasztalata, éppen ezért, pont ezekben kell a legtöbbet fejlődnünk ahhoz, hogy a szenvedélybetegségekkel szembe eredményesen vehessük fel a küzdelmet.

Ahhoz, hogy megismerd ezeket a tényezőket, megértsd ezeket a tényezők közötti különbséget, és ne ragadj meg azon a szinten ahol vagy, látnod kell, mi tesz valakit késszé a változásra és mitől marad reménytelen egy másik eset.

Amennyiben akár csak a leghalványabb gyanúja is felvetődik benned, hogy a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos bajok felszámolásával kapcsolatban nincs meg a következő lépés, nem tudod, hogy mit kell tenned, vagy mit érdemes és hogyan, akkor javaslom, hogy mindenképpen kérj segítséget itt!

Közösen össze tudjuk állítani a számodra megoldás értékű felépülési tervet és megmutatom neked, hogy mit és hogyan kell tenned ahhoz, hogy elérhesd mindazt, amit szeretnél, vagy amit érdemes.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha ettől részletesebben szeretnéd elolvasni az Adatkezelési tájékoztatót, azt a https://addiktologiaikonzultacio.hu/gdpr/ oldalon megteheted.

Bezárás