Rólam és a honlapról

Elötte sem voltak ördögök, utána sem lesznek angyalok

Rólam

Nerada Mátyás addiktológiai tanácsadó vagyok, a honlap tulajdonosa. Budapesten élek feleségemmel és két fiatal-felnőtt fiammal.

Közel három évtizede foglalkozom szenvedélybeteg, ill. drogfüggő fiatalok ambuláns és bentlakásos kezelésével. Magánúton eltereléssel, egyéni esetkezeléssel, szülői, hozzátartozói tanácsadással, iskolai drogprevencióval és utógondozással.

Mélyen hiszek abban, hogy működik a valódi változás! A függőség mögött meghúzódó valós okok jelentős része szociálisan tanult viselkedési formák következménye, amin tudsz változtatni.

Hiszem, hogy a sikertelen leállási kísérleteid nem azt bizonyítják, hogy a józan élet elérése felér egy lehetetlen küldetéssel. Egyrészt a helytelen elvekre, rossz módszerekre és nem hatékony eszközökre alapozott, felületi kezelés eredménye, másrészt a meg nem fogadott tanácsok következménye.

Ezért döntöttem úgy, hogy innentől kezdve, csak azoknak akarok segíteni, akik hajlandóak ránézni a valódi okokra, meg akarják érteni a változás mikéntjét és hogyanját. Segíteni szeretnék, ha hajlandó vagy megtenni a szükséges tennivalókat lépésről lépésre, mégpedig elégszer és jól.

Amit az addiktologiaikonzultacio.hu oldalról tudni érdemes

Az addiktologiaikonzultacio.hu Magyarország addiktológiai tanácsadói között az első, és mai napig egyetlen, mely tudását, tapasztalatát, a felhasználó célcsoportoknak szóló kötetlen beszélgetésen keresztül ingyenesen is megosztja regisztrált tagjaival.

Az addiktologiaikonzultacio.hu honlapon keresztül a küldetésem, hogy segíteni szeretnék és tudok Neked is, ha … !

Ha szeretnéd a szenvedélybetegségek kialakulását megelőzni, ha szeretnéd a kialakult függőséget kezelni és ha hosszú távon szeretnéd az elért absztinenciád megtartani.

Általam, vagy rajtam keresztül hozzájuthatsz a számodra szükséges információhoz és a számodra leginkább megoldás értékű segítséghez.

Teszem mindezt annak érdekében, hogy …

– a szermentes élet egy választható lehetőséged legyen, …
– a szenvedélybetegség kialakulása megelőzhető legyen, …
– a kialakult függőség kezelve legyen, …
– a hosszú távú absztinencia elérhető és fentartható legyen, …
– te is hozzájuthass a számodra megoldás értékű segítséghez, …
– te magad, vagy családod boldogabban élhess, élhessetek, …
– elérhesd az életben mindazt amit szeretnél, vagy amit érdemes.

Küldetésemből adódóan azt ígérem, ha hozzám fordulsz segítségért, megkaphatod a számodra megoldás értékű információt, támogatást, amitől te magad az életben sikeresebb, családod boldogabb lehet.

Olyan addiktológiai tanácsadást, konzultációs lehetőséget illetve szaktudást nyújtok, ami eddig, szinte csak véletlenszerűen volt elérhető, elsőre szinte soha.

A szenvedélybetegséged felszámolása számodra is egy valós lehetőség ...

… és felépülésed, most csak egy karnyújtásnyira van tőled!

Ha mindössze egyetlen mondatot engednél meg elmondanom, amiben minden tapasztalatomnak benne kellene lennie, akkor az a mondat így szólna:

„Nem az okozza a problémáid, ami eddig megtörtént, hanem az, ami egészen eddig nem történt meg!”