A három fősodor

Írások, olvasnivalók, tanulmányok, érdekességek az addiktológiai konzultáció területeiről

Tudok és szeretnék segíteni Neked is!

Szeretnék segíteni, hogy megtaláld a személyre szabott legjobb megoldást! Azért tudok segíteni, mert ismerem a hazai drogszakmát, az ellátórendszert, a szakemberket, intézményeket, a jogi hátteret. Ismerem a drogokkal kapcsolatos problémák kialakulásának okait, a függővé vált ember helyzetét, a gyötrődéseket, és azt a sok sok reménytelen évet, amit most Te is elkerülhetsz, vagy lezárhatsz, egy kis külső segítséggel.

Kérj időpontot

Kérj időpontot egy ingyenes, 30 perces, kötetlen beszélgetésre, ami leginkább olyan, mintha egy “ezer éve” nem látott baráttal leülnél beszélgetni.

Ez a „beszélgetés” annyiban mégis más, hogy  nem csak meghallgatlak, hanem arra is figyelek, hogy elegendő információt kapjak a jelenlegi állapotodról, károsnak vélt szokásaid erejéről és irányáról.

Azt is fontos látnunk, hogy ez a program neked való-e és én tudok-e neked a lehatékonyabban segíteni. Ha igen, felajánlom a segítségem, ha nem, megkeressük a számodra legkedvezőbb kezelési formát.

A három fősodor

Szeretteid, hozzátartozóid sodrában

Amikor jelen van az életedben a problémás viselkedés, vagy a pszichoaktív szerhasználat, annyira bele tudsz ragadni a helyzetbe, hogy nem vagy képes objektíven látni állapotod, a kialakult helyzeted.
Nem az van, hogy nem találod a következő, helyes lépést, sokkal inkább arról van szó, hogy a saját viselkedésed nem látod problémásnak.
Hallgass szeretteidre, hozzátartozóidra, fogadd el visszajelzéseiket, ne állj ellen a változtatásnak. Ha megengeded magadnak azt a luxust, hogy az ő szemükkel magadra nézel, elfogadod a külső segítséget és részt veszel valamilyen tanácsadáson, állapotfelmérésen, konzultáción, akkor igen is képes vagy megváltozni.

Szakemberkek, mentorok sodrában

Amikor – akár külső nyomásra, de eldöntötted, hogy véget akarsz vetni a „nem szeretem” éveknek, az a lehető legjobb ami történhet veled, csak sajnos az esetek döntő többségében ilyenkor már tudod, hogy mit nem akarsz tenni, de azt, hogy mit kellene tenni, még nem.
Bízd magad egy megfelelő mentorral folytatott közös munkára, amiben megértheted, felszámolhatod a problémáid valós okait, elhalványíthatod a lelkedbe égett rossz gondolatokat, mondatokat, megkaphatod a valódi változáshoz szükséges támogatást, kialakíthatod a felépülésedhez szükséges út tennivalóit, lépésről lépésre.
Kaphatsz kellő mennyiségű visszajelzést, bátorítást, útmutatást, amiben megismerheted önmagad, felerősödhet önbecsülésed.

A tanultak, tapasztalatok sodrában

Ha sikeresen felszámoltad károsnak felismert szokásaid, a „nem szeretem” éveket, akkor jelentős eredményeket értél el, amiket őrizned kell, meg kell szilárdítanod és fenn kell tartanod. Fel kell számolnod régi viselkedési formákat és ki kell alakítanod egy számodra élhető új életformát.
Ha támaszkodsz a tanultakra, ha megteszed a szükséges lépéseket, mégpedig elégszer és jól, ha vigyázol és óvod elért eredményeid, eljöhet az az idő, amikor már nem fog csábítani a sóvárgás, nem fog fenyegetni a megcsúszás.
Ha nem teszel olyan dolgokat, amik sértik céljaid elérését, ha teszed azokat a dolgokat amik támogatják a tisztaságod, ha képes vagy kézben tartani életed alakulását, úgy történnek a dolgok, ahogy akarod, akkor büszke lehetsz magadra, érezheted magad valakinek, akkor okafogyottá válhat a lelki fájdalmak enyhítésének igénye, okafogyottá válhat a problémás viselkedésed ismétlődése.

A függőséggel töltött években van ez a három fősodor, melyek bár szorosan követik egymást, épülnek egymásra és át is fedik egymást, de ha nem vagy tisztába sorrendjük jelentőségével egyen egyenként és együtt, kudarcra ítéled a legmotiváltabb változtatási szándékod is!

Ha jelen van az életedben valamilyen függőség, – legyen az akár tudatmódosító szer, vagy viselkedési zavar, és nem tudod, hogy mikor, mi és miért történik úgy, ahogy, vagy minek kellene történnie, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem ismered pontosan a fenti 3 fősodor szerepét, és egymás közötti viszonyát, sőt, jó eséllyel csak mennek a hetek, hónap, évek a valódi változás esélye nélkül!

Gondolj bele, hogy mi történne, ha a tető ácsolásával kezdenéd a házad építését, csak mert most tudtál gerendákat venni kedvező áron? Felépülne valaha?

Szerinted meddig jutnál, ha az autód motorjából dől az olaj az elöregedett tömítések miatt, te meg teletankolod a kocsid? Megoldaná a problémát?

Mit gondolnál rólam, ha a nyílt lábszártörésed felett, nem orvost hívnék, hanem az absztinencia csodájáról mesélnék neked? Megbíznál bennem?

Bár könnyű kitalálni a válaszaidat, mégis leírom a lényeget: ha nem a jelenlegi testi és lelki állapotodnak leginkább megfelelő, számodra megoldás értékű segítséget kapod, vagy választod, akkor nem csak a függőséged nem fogod tudni felszámolni, de egyenesen te magad ítéled kudarcra, lehet, hogy a következő éveket.

Ha házat építesz kell rá tető is, az autód tényleg meg kell tankolni, a hosszú távú absztinencia fenntartásáról tényleg kell beszélni. Ez így, önmagában igaz.

A gondok ott kezdődnek, hogy mikor mit kell tenned, mikor minek jött el az ideje. Pláne a függőségek felszámolásának esetén. Márpedig a lelked igencsak összetetten működik.

Megszámolni sem tudnám, hány olyan „szorgos” szenvedélybeteg él körülöttünk, akik évek óta „kőkeményen” dolgoznak a szorongásaik, fel nem dolgozott traumáik okozta lelki fájdalmak enyhítésén, eltüntetésén.

Tökéletesen fenntartják annak a látszatát, hogy tudják mit tesznek, hogy urai a helyzetnek és ha akarnának, bármikor képesek lennének megváltozni, de közben mégsem történik semmilyen érdemi előrelépés.

És hogy mi történt valójában?

Alapok nélkül akarják a tető alá beszuszakolni az épületet. Induláskor teletankolják az autót, hogy néhány kilométer múlva.

Rohamosan romlik az egészségi, mentális, egzisztenciális helyzetük, közben arról beszélnek, hogy mekkora királyság a buli.

A függőség, a tettek és az új életforma sodrának hármasa mind-mind létfontosságú ahhoz, hogy a szenvedélybetegséged fel tudd számolni, hogy fejlődhess és  ne pusztuljon körülötted tovább minden.

Azonban ha nem érted, hogy épp melyikben vagy, melyikkel van dolgod és épp mit kell tenned, vagy összekevered, hogy mi az, amin épp változtatni kéne, akkor azonnal egy negatív spirálban találod magad.

Mire ráérzel a helyzetedre, mire rátalálsz a megoldásra és mire kijavítod az elsőként hibásnak ítélt folyamatot, addig még nagyobb probléma keletkezik körülötted és szép lassan összedől az egész rendszered.

Pedig az egész felépülésed, ha átlátod és a szükséges tennivalók folyamatát jól tartod kézben, akkor hasonlóan egy jól tervezett építkezéshez, vagy egy jól működő autóhoz, sok öröm forrása lehet.

Nem a felépülés a nehéz, ha, nem te magad teszed azzá.

Egy értékes élet készségeit, képességeit próbálod minden egyes nap szabotálni ahelyett, hogy végre támogatnád a változásod?

Minden egyes nap homokot öntesz a fogaskerekek közé ahelyett, hogy olajoznád őket? Ráadásul abban a hitben élsz, hogy amit csinálsz, azzal megoldod a problémáid?

Abban szeretnék segíteni neked, hogy végre ne pusztítsd, hanem építsd az életed.

Azt akarom, hogy ismerd meg és számold fel a kialakult problémáidhoz vezető valós okokat, teremts meg a számodra élhető élet lehetőségét és érd el mindazt amit szeretnél, vagy amit érdemes.

Amikor eljössz az egyéni konzultációs sorozatra, abban fogok neked segíteni, hogy helyükre kerüljenek az alapvető folyamataid. Át fogjuk beszélni, hogy mi az összefüggés az életedben 3 fősodor között, és hogyan tudod ezeket úgy összehangolni, hogy mérgezett patak helyett életteli óceánt varázsolj magad köré.

Az, amit el szeretnél érni, amiről régóta álmodsz, mind ott van benned, csak a gépezet nem volt megfelelő hozzá, hogy meg is valósuljon.